Ha nincs meg benned a motiváció az eladásra, hiába dobod piacra a lakásodat, soha az életben nem fog elkelnil!
Ha megfelelően motivált vagy, nyomatékot adhatsz ennek azzal, hogy felkészíted a lakásodat, így gyorsabban és több pénzért adod el.
Szegeden az utóbbi történt, itt a komplett sztori egyelőre a piacra dobásig. Természetesen majd a többiről is beszámolok, de első körben most nézzük honnan-hová jutottunk.
Amikor először láttam a lakást, akkor egy szokványos panellakás képét mutatta. Narancssárga falak, fűrészporos tapéta, stb. Aki követi a Facebook oldalunkat, az már láthatott a lakásról „előtte” képeket, és a munkálatokról is folyamatában mutattam párat. A lakás már a piacon van, így nem árulok el nagy titkot: a képek, alaprajzok és a kész weboldal, amit a lakáshoz csináltam szintén fent van az oldalunkon és át lehet tanulmányozni. Már a kikerülése másnapján az Otthontérkép két helyen is kiemelte, a blogjukon és a Facebook oldalukon is. Öröm, boldogság! ;-)
Majd ezt követte az ingatlan.com kiemelés is a Facebook oldalukon, szóval akárhogy nézzük ez is nagy előnye a Home Staging-elt lakásoknak, sokkal több emberhez eljutnak, mint egy sima vagy akár egy kiemelt hirdetés.
De visszatérve a lakásra, aki még nem látta a fenti linkeket, az inkább maradjon és nézzen itt meg mindent, mert írom és mutatom, mi történt az elmúlt 3 hónapban.
Szegeden (ahol nagyon régen jártam és amúgy imádom), van egy nagyon jó adottságokkal rendelkező panellakás. Aludtunk ott, tudom, miről beszélek. Csönd, és nagy fák, ahhoz képes, hogy panel (a legnagyobb melegben voltunk lent és dolgoztunk a tulajdonossal és egy kedves barátnőjével 6 napot) hűvös és élhető. Szuper adottságok, az volt a dolgunk, hogy ezt még fokozzuk és megmutassuk az egyik lehetséges legszebb arcát és egy amúgy is értékes lakásból még értékesebbet teremtsünk.
A tulajdonos, egy nagyon kedves és nyitott személyiség, jó volt vele együtt dolgozni. :-) Ezt már a foteles cikkben megírtam, ami a zéró pontról szólt, de egyszerűen ebből a cikkből sem hagyhatom ki, mert az ilyen megrendelő egy álom, és mázlistának érzem magam ilyenkor) :-) Csak így tovább Univerzum!! ;-)
A három hónap alatt, a tervezéstől a teljes felújításig minden lezajlott, és egy montázsból egy ilyen nappali született.
Nézzük csak sorrendben milyen kép fogadott mikor megérkeztem?
Hát ilyen:
Csupa hirtelen szín, és szokványos bútorok. A teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy akkor már nem laktak a lakásban, de azért lehetett látni milyen volt "fénykorában".
Végignéztem a lakást és átbeszéltük a tulajdonossal, hogy milyen teendőink lesznek, pontosan mit kell megcsinálni, kijavítani, felújítani. Sorra vettük a feladatokat, majd elkezdtem tervezni. A tervezés komplett folyamatát nem írom le újra, mert már egyszer elmeséltem, de azért dióhéjban: volt egy felújítandó retro fotelünk és egy másik felújított fotel képe, ami sárga-fehér színű volt, így ebből indultam ki, és így születettek meg a montázsok.
Majd a fotel mellé megtaláltunk egy lámpát, és nem volt kérdés mi lesz a szoba fókusza.
Majd jött a felújítás, a mesteremberekkel megcsináltatni azt, amit kigondoltam. Ezt az amúgy kőkemény művezetés részét a dolognak a tulajdonos, Piroska vállalta magára. Mivel a lakás Szegeden van, így én Pestről csak koordináltam a dolgokat, az oroszlán része őrá hárult.
Mivel a költségvetés véges volt, így nagyon át kellett gondolnom miből építkezünk. Fontos volt számomra, hogy egyedi, de mégis elérhető áron vásároljunk, ezért sok minden van az Ikeából. Nem csak azért szeretem, mert dolgoztam a Budaörsi Konyha Osztályon, hanem mert egyszerűen szeretem. Jó cuccokat lehet ott venni, na, nincs mese, főleg ha az is számít, mennyit költhetsz rá. És itt számított. Minden befektetésnél számít, hogy a ráfordított pénz ne a nyereség rovására menjen, de ez egy kisebb panellakásnál még inkább igaz. Jól át kell gondolni, mit és mire költesz.
A felújítást végül kipipálhattuk. Nem mondom, hogy minden flottul ment, mert nem. A festő konkrétan 2 héttel a kezdés előtt lemondta a munkát. Innen indultunk. SOS festőt kellett találni a szezon közepén, Szegeden, de végül minden jól alakult, szereztünk új festőt, jött a villanyszerelő, stb. Szépen folytak a munkálatok, alakultak a dolgok.
Majd amikor odautaztunk, hogy a férjem összerakja a bútorokat, felszerelje a lámpákat és jöhet a styling rész, a fotózás, na akkor derült ki, a lakás koránt sincs olyan állapotban, hogy ezek a fázisok jöhessenek.
Elsőre nagy volt a döbbenet, de aztán nekiálltunk: takarítottunk, szereltünk (én mondjuk nem, csak a fiúk) és eddig jutottunk,
hogy 1 hét múlva visszamehessünk, és végre elkezdődhessen a bútorösszerakás, a styling munka és az enteriőrfotózás!
Ez az egyik legjobb része a munkámnak, itt kezd végleges formát ölteni, ami a fejemben már megvan. És hiába csináltam moodboard-ot, montázst, hiába bólintott rá a megrendelő, hiába tudja, mit akarok, ilyenkor jönnek azok a visszajelzések, amikor élőben látja, hogy húúúúúú, hát ez csodás, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz! Hát nem csoda, ha imádom ugye? :-) Hirtelen ő is azt látja, amit én már hónapokkal előtte. Bár még nekem is okoz "újdonságot", hisz élőben azért mégis csak más, mint terveken. A nagy változások azért elsősorban a szobákban és az előszobákban voltak, mert a konyha és a fürdőszoba pár éve lett felújítva, így őket csak összhangba kellett hozzam a lakás többi részével.
Szóval, Csabi összerakta a bútorokat, szerelte a lámpákat, a lányok az utolsó takarítási simításokat végezték, én meg végeláthatatlanul, kicsomagoltam, szortíroztam mi melyik szobába kerül, vasaltam, stb.
És a fotózás előtte este már ilyen állapotban voltak:
Másnap, jött a finomhangolás. Felkerült a falmatrica a falra, minden bekerült a végleges helyére, és jöhetett az enteriőrfotózás, és befotózhattam a lakást! Hallelujaaaa!!!!
Egy vidéki projektnél az a jó, hogy ha már odautazik az ember, és ott is alszik, akkor kicsit több idő marad mindenre. mert amúgy néha ezek a folyamatok lóhalálában és egy nap alatt történnek meg (a két utolsó fázisról beszélek).
Persze most nem tehetem meg, hogy nem mutatom meg a végeredményt. A lakás a Home Staging után ilyen képekkel került 1-2 hete a piacra. Nézd meg a Galériát!
Ha tetszett a cikkünk, akkor kérlek oszd meg, hogy mások is elolvashassák és csatlakozz az Otthome Stage Facebook közösségéhez, ITT! Sok új és friss hírekkel várunk szeretettel!